Új tréningfelszerelés a bódvalenkei karatékák számára!

 

Bódvalenke karatecsapata számára már javában elkezdődött az idei versenyszezon. A csaknem 20 főből álló csoport nagyon komolyan veszi a felkészülést az előtte álló versenyekre, keményen edzenek, hogy elérjék céljaikat. Mindezt annak ellenére, hogy a fűtetlen edzőteremben nem a legmegfelelőbbek a körülmények.

 

Lázi József edző minden területen támogatja tanítványait, időt és energiát nem spórolva fizikailag és mentálisan egyaránt felkészíti őket az előttük álló megmérettetésekre. Meg szeretné mutatni tanítványainak a sikerhez vezető utat, amelyen védelmezőként el is kíséri őket.

Lázi József azzal a kéréssel fordult a VisFontis-hoz, hogy támogassuk a karatecsapatot egy új tréningfelszereléssel. A VisFontis nagy örömmel teljesítette ezt a kívánságot. Múlt héten a büszke edző átadhatta az új edzőruhákat a fiatal sportolóknak. Meglepetetés volt a javából!

Az edzésen azonnal ki is próbálták az új kimonókat.

Mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy gyakran számolhatunk majd be sportsikereikről.