Elszalasztott lehetőségek és reménysugarak Bódvalenkén

 

Pásztor Eszter javaslatára, aki már évek óta nagyon lelkesen és intenzíven tevékenykedik a kelet-magyarországi Bódvalenkén, a VisFontis a falu 12 diákját támogatásban részesítette, hogy ezzel lehetővé tegye számukra tanulmányaik folytatását. A VisFontis biztosította számukra utazási-és kollégiumi költségeik fedezését a 2015/2016-os tanévre.

 

A napokban hozzánk érkező hírekből azonban sajnos arról értesültünk, hogy öt diák még az iskolaév elején abbahagyta tanulmányait. Közülük három diák a közmunkát választotta és  egy állami foglalkoztatási program keretén belül dolgozik rendkívül csekély havi bérért, minössze 51 ezer forintért.

Két lány pedig várandós lett és ezért szakította meg tanulmányait. Helyzetük különösen elszomorító, mivel az iskolaév végén szakmunkás bizonyítványt kaphattak volna, egyikük bolti eladóként, másikuk pedig szociális gondozóként dolgozhatott volna. Ehelyett fiatalon anyák lettek iskolai végzettség és szakma nélkül.

 

De vannak reménykeltő, jó hírek is. A megmaradt hét diák nagyon lelkes és jó eredményekkel zárta a tanévet. Az iskola befejezése után a lányok bolti eladóként és szociális gondozóként, a fiúk pedig heggesztőként dolgozhatnak.

Különösen nagy öröm számunkra, hogy Nikolettát is támogathatjuk. Ő egy szellemileg fogyatékos lány és a tornanádaskai speciális kollégiumba jár. Még egy évet tölthet el a kollégiumban, ahol képességeit fejleszheti. A többi diákkal együtt tele van álmokkal és remek tervekkel.

Reméljük, hogy terveik valóra válnak!